NERtelenítő blog

NERtelenítő blog

3+1 dolog, amit Te tehetsz a kormányváltásért

2018. február 17. - sorsügynök

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a Fidesz a legkevésbé sem válogat az eszközökben, ha hatalmának megtartásáról van szó. A választási rendszer átalakításával, médiafölényük gátlástalan kihasználásával, az ellenzék sajátos ellehetetlenítésével olyan viszonyokat teremtettek, hogy gyakorlatilag lehetetlen legyen őket legyőzni. Ami reálisan értékelve igaz is, azonban csak akkor, ha mi, választók a megszokott módon veszünk részt a játékban. (A játékban, amit a Fidesz az ellenzéke helyett valójában velünk játszik, a mi bőrünkre megy, a játékszabályokat azonban ők alakítják.)

Ha viszont nem a megszokott módon játszunk – nem úgy, ahogy várják, amire számítanak, amihez a szabályokat igazították –, hanem valami váratlant húzunk, akkor alaposan meglephetjük őket! Ehhez egy jó stratégiára van szükségünk, amellyel maximálisan kihasználhatjuk az ő gyengeségeiket és a mi erősségeinket, valamint egy belőlünk, kormányváltást akaró választókból álló intelligens "csapatra" a stratégia elszánt és hatékony alkalmazására.

Mint tudjuk, a Fidesz számára az az ideális, ha a kormányváltást akaró szavazók többsége inkább távol marad, akik pedig mégsem, azok szavazatai minél többfelé szóródnak. Ezt segítendő próbálják elültetni a köztudatban, hogy "ők leválthatatlanok", "csak a győzelmük mértéke kérdés", azaz hogy felesleges is elmenni ellenük szavazni. Sokan nevezik az észérvekkel kizökkenthetetlen Fidesz-szavazókat "birkáknak", de ha mi nem is megyünk el szavazni, vagy a helyzethez való alkalmazkodás nélkül szavazunk – tehát pontosan azt tesszük, amire a Fidesz számít –, akkor sajnos mi vagyunk az igazi birkák. 

Ahhoz, hogy ne legyünk azok, tegyük az "elvárások" ellenkezőit! Ha arra számítanak, hogy több ellenzéki jelölt között szórjuk szét a szavazatainkat, akkor szavazzunk pl. egyéniben a legesélyesebbre! Ha azt sugallják, hogy a potenciálisan ellenük szavazók inkább maradjanak otthon, akkor próbáljuk elérni, hogy a  mi környezetünkben ez ne így legyen! Legyünk kicsit aktívabbak, mint a korábbi választások alkalmával voltunk, hiszen a jelenlegi erősen lejtős pályán picit több kell a sikerhez. 

S akkor lássuk a címben említett 3+1 dolgot, ami a stratégiánk alapja lehet. Bár egészen egyszerűek, reálisak és könnyen kivitelezhetők, mégis óriási hatásuk lehet a választások kimenetelére, ha minél többen alkalmazzuk őket!

nsz.jpg                          fotó: index.hu

1.
A legalapvetőbb, hogy Te mindenképp menj el szavazni és voksolj a Viszlát Kétharmad Mozgalom által kigondolt, s mára egyre többek által támogatott remek taktika szerint: pártlistán a számodra legszimpatikusabb ellenzéki pártra, egyéniben viszont a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltre! (Ha nincs szimpatikus párt, akkor válaszd a "legkisebb rosszat", de lehetőleg azok közül, akiknél azért van esély az 5%-os bejutási küszöb átlépésére.) A mostani sajátos helyzetben így van a legnagyobb valós esély keresztülhúzni a Fidesz számításait. (Ha bővebben érdekel ennek háttere, ezen a blogon mindent megtalálsz róla.)

2. Ha vannak olyan közelebbi rokonaid (szüleid, nagyszüleid főleg), akik a jelenlegi kormányra készülnek szavazni, akkor kicsit beszélgess velük erről. Álláspontjukat tisztelve emlékeztesd őket, hogy a mostani választás kivételesen nagy hatással lehet a fiatalok jövőjére, nekik még több évtizeden át viselniük kell a mostani ámokfutás következményeit. Kérdd meg őket, hogy most legyenek tekintettel arra, hogy a gyerekeik, unokáik milyen világban szeretnének élni, s szavazzanak aszerint. Ha semmiképp nem hajlandók a Fidesz ellen voksolni, segítsenek legalább azzal, hogy otthon maradnak:) 
(Emlékezhetünk rá, hogy a Brexitről 51.89%-os szűk többség döntött, jelentős részben az 55 év felettiek szavazataival. Miközben a mára egyre nyilvánvalóbb hátrányok későbbi elszenvedői, a 35 év alattiak többsége maradt volna az EU-ban!)

3. Biztosan akadnak olyan barátaid, ismerőseid, akikről tudod, hogy nem szándékoznak elmenni szavazni. Kérj tőlük egy apró szívességet, mégpedig azt, hogy most kivételesen mégis menjenek el! Ha szerintük úgyis "minden párt egyforma", ha nekik úgyis "mindegy, ki lop éppen", akkor a kedvedért most szavazzanak a kormányváltásra. (Pontosabban szavazzanak ők is az 1. pont szerint.) Kellemes közös vasárnapi program lehet a szavazással egybekötött sörözés, mozizás, stb.:) Akár fel is ajánlhatsz egy szívességet cserébe, úgy tekintve a dolgot, mintha pl. kölcsönösen áthívnátok egymást egy baráttal bútort tologatni.

+1. Oszd meg ezt az írást, s képviseld a benne foglaltakat a közeledő választásokkal kapcsolatos személyes beszélgetésekben is. Az esélytelenséggel egyetértő pesszimizmus, az azt megerősítő legyintés helyett koncentráljatok arra, hogy mi magunk mit tehetünk mégis. Nekünk, választóknak nincsenek országos tévéink, rádióink, megyei lapjaink, ezért kizárólag saját magunkra, a kapcsolatainkra és személyes közreműködésünkre támaszkodhatunk. No meg a létszámunkra, ugyanis mi, akik kormányváltást akarunk, sokkal többen vagyunk – s még többen lehetünk –, mint akiknek jó így!

Nos, ennyi a "recept", s mivel a Fidesz trükkös kétharmada valójában legfeljebb 2 millió szavazót jelent, ennyi tényleg elég is lehet! Több hetünk van még április 8-ig, s a fentiek valójában apróságok, főleg a tét nagyságához képest. Ha személyenként csak egy nagymama jóindulatát sikerül elnyernünk, aki a  Fidesz helyett velünk szavaz, meg egy barátét, aki a távol maradás helyett tesz ugyanígy, akkor a kiinduló 1:1-es szavazatarány máris 3:0-ra változik a mi kis "privát szavazókörünkben"! Ráadásul ne feledjük: nem elsöprő győzelmet kell aratnunk, hanem csak a mérleg nyelvét átbillentenünk! Ez pedig nagyon jó eséllyel megvalósítható ezzel a stratégiával, HA nem egymásra várunk, hanem mindannyian megpróbáljuk hozzá tenni a magunk apró részét! A legrosszabb esetben "csak" megakadályozzuk a Fidesz újabb kétharmadát, de ha igazán jók vagyunk, a sima többségüktől is megfosztjuk őket. S akkor Magyarország következő Miniszterelnökét végre biztosan nem Orbán Viktornak hívják majd!

Használjuk ki a lehetőséget, tegyünk meg mindent, amit lehet, mert az meglehetősen valószínű, hogy több ilyen alkalmunk nem lesz. Hajrá!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nertelenito.blog.hu/api/trackback/id/tr4513669352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.19. 08:35:37

@freemanowe:

A szavazók és bizonytaalnok jelentős része pont ugyanígy gondolkodik.

Ha lenne egy párt, ami nagyjából ugyanazt csinálná, mint a Fidesz, csak nem lopna, és próbálná az intézmények függetlenségét megőrizni, akkor arra szavazna.

De olyanra, aki az ellenkezőjét teszi, ugyanúgy lop, és einstandol bíróságot, MNB-t, ügyészséget, csak még el is kúrja, arra csak az agyhalottak szavaznak.

al Dajjal 2018.02.19. 08:39:34

"Akár fel is ajánlhatsz egy szívességet cserébe, úgy tekintve a dolgot, mintha pl. kölcsönösen áthívnátok egymást egy baráttal bútort tologatni."
Erre a mondatra még egy közepesen gyenge ügyvéd is simán ráhúzza a szavazatvásárlás vádját. Az ilyen cikkek többet ártanak az ellenzéknek, mint ők saját maguknak. Pedig az nagy szó.

VáradiJános 2018.02.19. 08:56:48

Így van, beszéljétek meg egy blogban jó előre a “váratlan” lépést!

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 09:00:01

@Rettegek mert ballib vagyok:
Kár a gőzért ilyet sose fogsz találni.
Azért panaszkodsz, hogy lopnak, de fordítsd meg a kérdést, és gondolkozz kicsit, miért ne lopnának? Te nem lopnál? Ne játszd az álszentet, ha lehetőséged lenne megszedni magad rögtön ugranál rá...

A politikai pártok nem szeretet szolgálatok, ezt az emberek szeretik elfelejteni. Minden ember (mint ők is) a saját érdekeit veszik előre, így nem csoda, hogy a saját zsebüket tömik. Az egész rendszer úgy van tervezve, hogy ez az egyetlen logikus lépés.

4évre választasz kormányt. Semmi az égegyadta világon nem garantálja azt, hogy utána újra megválasszák őket, még ha hibátlanul vezetnék az országot, a sok hülyét akkor is meglehet vezetni egy kampánnyal és veszthetnének miatta....
Akkor miért is fejlesegesék az országot szépen mint a kisaggyal 4évig, ha jön majd valaki aki learatja a babérokat utána? Jóval logikusabb az, ha inkább annyit lopnak amennyit tudnak, aztán ha nem is választják meg őket többet, akkor is jól fognak élni abból a pénzből.
Az ellenzék sem az országot akarja megváltani, még a jobbik sem, ők csak a saját 4évüket szeretnék, amíg megszedhetik magukat.

Erről szól a demokrácia tl.dt, megválasztod hogy melyik csoport rabolaj ki az országot a következő 4 évben.
És nehogy azt hidd, hogy más országba másképp működik, ott is pont ennyire korruptak a politikusok, max te nem vagy tisztába a helyzetükkel...

Európai téridő 2018.02.19. 09:10:34

@al Dajjal: Mit gondolnak, hölgyek, urak, miért megy a fidesz bírálatában rossz kormányzás, semmit sem csinálnak, stb. duma? Pedig de...Ja, hogy amit csinálnak, az nem tetszik az internacionalista hölgyeknek, uraknak? Azoknak, - főleg az európai európaiaknak, magukat felsőrendűbbnek tartóknak, akik az elkövetett gazságaikat vagy csak azért is fényezik, vagy indokolják, ideologizálják, vagy kerülik, mint macska a forró kását, agyonhallgatják. OV kvázi-diplomatikusan igazságokat mond ki ezekről, és még nem is lendült bele igazán.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.19. 09:15:57

@Berelhetoreklamfelulet:

Én tisztában vagyok vele, hogy minden formáció lop. CSak az MSZP-SZDSZ még ezt is bénábban csinálta.

Minden EU-s pénzt, és adóforintot a külföldi multiknak toltak, privatizáltak, cserébe Simor féle 100 millákért, koszos Francia becsületrendekért.
A Fidesz legalább Mészárosnak, Garancsinak, Tiborcznak adja a melót, akik itt foglalkoztatnak embereket, itt fizetnek adót, és még a nyereség egy részét is itt költik el.

Ami számít,
- hogy az infláció, banki kamat 0 közeli, vagy kétszámjegyű,
- hogy az állam eladósodik, és IMF hitel kell, vagy csökken, és belföldi kincstárjegyekkel is finanszírozható-e az adósság.
- hogy 140 ezer Burttó felett 40% SZJA-t fizetnek-e a gazdagok, vagy 300 ezer az átlagfizu egységes SZJA-val.
- hogy családi adókedvezmény van, és közmunka, vagy segílyezés, és gyerekgyártási pótlék,
- hogy nő a reálbér vagy csökken
- hogy rommá adósítják-e az embereket és államot devizában, vagy kivezetik a devizahitelt, és csökkntik az adósságállományt.
- hogy az EU legdrágább rezsijét fizetjük, vagy az egyik legolcsóbbat.
---

Szóval ilyen földhözragadt szempontok azok, amik számítanak.

freemanowe 2018.02.19. 09:21:51

@Berelhetoreklamfelulet:

minden értelmes ember tudja, hogy zsebreteszik a maguk jussát, csak az nem mindegy mennyit és mennyire pofátlanul. Azért csak jobb lenne olyan politikus, akiben még maradt némi lelkiismeret és ha kérdőrevonják akkor legalább elpirul....de ezek már értelmes válaszra sem méltatják a népet (vagy a nép látszólagos képviseletében kérdezőt). Ha betekintünk 1-2 parlamenti közvetítésbe és (tök mind1 ki teszi fel) értelmes kérdést szegeznek nekik (a válaszra pedig pl. én is kíváncsi lennék - és gondolom sokan mások): akkor jönnek a "Boldog Karácsonyt!" meg a "Minden keresztény a testvérem..." című értelmetlen válaszok... Ha valaki már ennyire semmibenézi a választóit, az már nem való erre a pályára.

E.Katolnai 2018.02.19. 09:45:04

már megint baromságokró ábrándoznak a csatornatöltelékek ... a magyar nép nem kér belőletek! Inkább ezerszer az Orbán vagy a sátán, mint egy bal-libsi dög ...

citrix 2018.02.19. 09:50:01

@E.Katolnai: Na ez az, ennyit tud egy tipikus fideszes. Mérhetetlen szellemi képesség +egy Soros plakát a hálószobába is.

freemanowe 2018.02.19. 09:53:47

@Rettegek mert ballib vagyok:

- A 0 közeli infláció az egy "elszámolt" érték, hisz a hülye is látja, hogy a napi fogyasztási cikkek (tojás, kv, hús, stb.), az albérletárat ne is említsük - ksh se számol vele - bizony nem a "hivatalos" értékkel drágultak, de a magánrepülő meg a helikopter díja biztos csak a ksh-s értékkel ment fejjeb, egyeseknem meg csak az számít, a többit úgyis külföldön fizetik
- még mindig növekszik az államadósság, igaz a lakosság pénzét könnyebben be lehet majd fagyasztani mint a külfőldi befektetőkét, ha egyszer borul a bili
- nem sokan keresik meg az átlagfizut, a medián érték jóval alatta van. A minimálbér emelést sem azért lépték meg, hogy milyen jót tegyenek a dolgozó kisemberrel, hanem hogy a szürkefoglalkoztatásból nagyobb részt kelljen bevallani a dolgozóknak.
- oké...a dolgoztassuk a lusta segélyeseket jó ötlet volt, azis, hogy azokat a családokat segítsük akik dolgoznak, ne pedig a putriba szüljenek 26. gyereket a segíly miatt
- a reálbér emelkedés, csak az elcsalt infláció mellett él, ha levesszük a narancshomályos szemüveget, lehet nem állna meg
- az ország még az előző fityisz kormány alatt indult rossz irányba, a töketlen baloldaliak csak benzinnel locsolták a tüzet és sütögették a pecsenyéjüket a lángok mellett - saját bevallásuk szerint nem csináltak semmit (persze loptak, de azt hülyék lesznek bevallani)
- hát a rezsi alatt is bőven rezeg a léc...

...és ne felejtsük el, hogy a dárga NER-esek, ha egyszer elbuknak, akkor viszik magukkal a magyar bankok felét is - reméljük nem következik be, de ha mégis, akkor megnézném, hogy az elvakult dicsőítők hogy mosdatják majd szeretett rezsimüket

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 10:16:07

@freemanowe:
A 0% körüli infláció tény, az, hogy nem ismered az infláció fogalmának jelentését már más kérdés. (hint: eladók által uralt piacon történő áremelés nem az)

metal · http://electric.blog.hu 2018.02.19. 10:18:22

Magyarul keverd bele a magán életedbe a politikát, jó esélyed lesz arra, hogy a barátaid, ismerőseid nem állnak veled szóba többet!

Bedics Gyula 2018.02.19. 10:22:43

Végigolvasva a hozzászólásokat, meg kell állapítanom, hogy ez tényleg az oktatási rendszer kudarca.
Az ellenzék minden pontra kiterjedő választási programja csodálatos " NE a Fidesz legyen, majd én szétlopok mindent"

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.19. 10:27:37

Ez mind nagyon szép és jó, csak az a probléma vele, hogy senki sem tudja, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ez sajnos csak egy két fordulós rendszerben derülhetne ki. Így viszont az összes ellenzéki azt állítja magáról, hogy ő a legesélyesebb... :(

egyjózsi 2018.02.19. 10:34:11

Az írás remek. Sajnos a Fidesz fizetett trolljai ide özönlöttek, jelezve, hogy többen vannak, akik az ellenvéleményt képviselik. S ha mégis az ellenzék győzne, hát elkezdik felgyújtani a várost... Mert ugye a haza nem lehet ellenzékben....

freemanowe 2018.02.19. 10:41:10

@Berelhetoreklamfelulet:
lehet, hogy az infláció definíció szerint nem, de a mérésének módja szerint pont hogy az átlagos fogyasztói kosarat kéne figyelembe vegye. Szerintem meg egy magyar átlagos fogyasztói kosárban pont a tej, kenyér, tojás, krumpli, hús, stb. van ... nem pedig a kaviár, pezsgő és a magángép

DFK 2018.02.19. 10:42:06

@So No: Akkor becsaptak. Egyszerűen regisztrálj az NVI-nél.

Duplaxiii 2018.02.19. 10:45:16

OK, az 1. és a +1 pontok tarthatók.
A 2. és a 3. pontot soha nem teszem meg, mert mindenkinek saját akaratának kell lennie, mindenkinek saját magának a sorsát kell irányítania. Én nem leszek olyan, aki a sajátomat bárkire ráerőszakolnám.
.
De a probléma kompexebb, mert a változást csak az új szavazók bevonása jelentheti, a szkoásos halmaz csak a max. 40% újraosztását jelenti, aminek az eredménye jelenik meg a parlamentben.
Gond az, hogy a többségnek semmiféle pártja, politkusa vagy izmusa sincs, a mai politikai elit, pártok, média kizárólag egy mára igazoltan káros halmazt jelent. Tehát ha mégis megmozdulnak a passzívak, az egyedül a jobbiknak lehet jó, ami meg ugye... Ezért is hallgat erről az ellenzéki média, bloggerközösség is, mert ha dől a építmény, az minden jelenlegit magaalá temet!
.
Ötlet, hogy mindegy kire...
OK! tehát baloldal szóba sem jöhet. A fidesz szóba sem jöhet, a papok szóba sem jöhetnek. Kilőzve a megélhetési, gyártott, kádári múlt.
A neoliberális, aktivista alapú ökoterroristák szóba sem jöhetnek, a neoliberális marketing megélhetési pártocskák szóba sem jöhetnek. A nácik szóba sem jöhetnek.
Tehát? Melyik a legkevésbé rossz?
Tegyük hozzá, hogy a társadalom alapgondjaira egyiknek sincs terve, programja! Sem az oktatás, sem a vállalkozói szféra, sem az egészségügy, nyugdíj, adórendszer, lakhatás...
Mert amit hallunk csk közhely, demagógia. Majd építünk lakásokat - ez a terv. Aztán kibonják és kizárólag hajléktalanok, vagy egyetemisták a preferáltak. Hogy a normálisan dolgozók, családok ne feketealbérletben éljenek, miközben üres bérlakások ezrei léteznek? Az már egyik pártnak sem számít! Ugyanez az oktatásban... A vállalkozóknál is, hogy majd. Mindenre csak a MAJD! A mikor és hogyan? Na az fideszes szint.
.
Szóval ki is a legkevésbé rossz?
Megint a rossz és rosszabb között válasszunk? Azaz most majd más lop? Az jó? Csak mert "ezt" utáljuk, lopjon inkább a másik! De orbánék is pon ezt mondják!!! Hogy ha már lopni kell, akkor ne a nyugat, hanem a magyar lopjon...
Erre szavazzunk?
.
Az a baj, hogy ahogy ebben az írásban sem, az ellenzéki média, blogtér sem tud érveket felhozni, hanem CSAK! Valójában ők is azért propagálnak, mert nekik EZ nem jó, hanem a MÁSIK a jó, ezért kamuk ezek a propagandák is.
NERTELENITO.BLOG.HU
Azaz valami ellen!
De nem valami más, jobb érdekében.
A most passzív 60% számára valójában ma egyik párt sem fog jövőt biztosítani, mert nem az a céljuk.
.
Mindig írom, ha nem vagyok éhes, nem megyek be egy étterembe! Ha nincs olyan étel, amit szeretek, csak úgy nem eszem olyat, amit utálok! És reggel bele kell nézni a tükörbe, hogyan tegyem ezt úgy, hogy szembesülök, egy MÁSIK tolvajnak adtam felhatalmazást a lopásra?
.
Az ideális megoldás egyszerübb, el kell érni a 80%-os részvételt, ez önmagától buktatná a fideszt. De utána? Nekem nem kell a kádári BM-es örökség, nem akarom, hogy az idősek, munkanélküliek, tanultak, betegek megsegítése helyett a melegek vagy az ökorerroristák világa jöjjön, nem akaro a kamuaktivistákat, a kamucivileket, a feministák kvótarendszerét a kompetencia helyett.
.
Rudomásul kell venni, hogy a mai többséget jelentő paszívok számára semmi nem fog változni! Ezért nehéz őket megmozdítani, mert ők nem agymosottak, nem pártfüggők, nem vezérek seggét akarják nyalni!!! Legyintenek... Hogy hazudtok.
És erre nincs válasza az ellenzéknek.

DFK 2018.02.19. 10:47:37

@egyjózsi: nem tetszik az ellenvélemény? Micsoda demokrata...

Realista77 2018.02.19. 10:54:33

@Behajtó70: téged orvos látott már ?:Ő
Vagy Lőrinc bátyám fizet neked ezért hogy itt oszd az észt? ://

Ma Baker 2018.02.19. 10:57:53

A fideszt a választók 51%-a támogatja. A következő legnépszerűbb pártot pedig 13%. Nehéz lehet ezt belátni, de a Magyarok NEM akarnak kormányváltást. Főleg nem elvtelen, koncepció nélküli üres vádaskodásokról híres hangulatkeltő hatalommániás pártocskákkal.
Be kéne látni, hogy NINCS mondanivalója az ellenzéknek 2018-ban. Ezt mutatja a legszuggesszívabb ellenzéki szereplő, Gyurcsány példája is. Annyit tudott kiírni a pódiuma elejére, hogy "Orbánnal nincs alku". Ezzel nem lehet választást nyerni. Szerencsére az emberek nem egy gyűlölet napját rendeznek kormányválasztás gyanánt és így huszadrangú az, hogy a közízlés megítélése milyen a miniszterelnökkel kapcsolatban. A lényeg az, hogy valaki a Magyarok érdekében cselekedjen és gyarapondoj mind az ország, mind a nemzet.
Felőlem Gyurcsány is lehetne miniszterelnök, ha tudnám, hogy védi a családokat, az országot, a középréteget és nem folytat inkvizíciót majdnem minden vallás ellen.
Ezt nem fogja fel az ellenzék a valódi mondandó híján egybitessé silányult politikájával kapcsolatban. És amég ezt nem látják be, esélytelenek a kormányzásra és csak a külföldi segítségben, vagy egy oltári botrányban bízhatnak.

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 11:00:05

@freemanowe:
Hát ha átlag magyarról beszélünk akkor inkább az alkoholt kéne figyelembe vegyék...
Krumplit egész biztos nem fogott még a nagy része a kezében, kenyér mint olyan is egyre inkább megszűnik és a mindenféle kézműves pékáruk veszik át a helyét, szal?
Én szoktam figyelni a termékek árát, és minimális a változás az árakban az elmúlt néhány évben.

CM2131 2018.02.19. 11:03:08

Őszintén kérdezem az ellenzéki szimpatizánsoktórl: tényleg megéri, hogy tönkremenjen az ország, csak ne a Fidesz kormányozzon?
Mert ha ez az ellenzéki társulat ilyen formában kormányra kerül, akkor borítékolható a csőd.

Realista77 2018.02.19. 11:09:02

@CM2131: miért most épp szeritned merre tart az ország ? Nem szét lopják naprol napra a kedves Fideszes baráti kör?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.02.19. 11:13:25

Ellenzékkisöprő szavazás lesz, maradjon a Jobbik, a Fidesz úgyis nyer, a baloldali libsiszarok meg hulljanak a picsába

Carlo72 2018.02.19. 11:14:33

Én világ életemben MSZP-és voltam,de kritikákkal voltam az intézkedéseikkel.Rühelltem azt a tehetetlenséget amit csináltak.1 hónappal a választások előtt vetették fel,hogy csökkenteni kéne a parlament létszámát.Persze erre semmi esély nem volt megállapodni,utána meg sírt a szájuk,hogy úgy alakították ki a körzeteket,hogy neki nem kedvező.Mit is vártak.Na ez tette fel az i-re a pontot,meg a sok lopás.
Nem mitha a fidesz nem lopna,de nem olyan hülye,hogy azt mondja amit az emberek nem akarnak hallani.Példa.Az egész ország szavazott a bevándorlásról.Minden párt tudhatta,hogy az emberek nem akarják ezt a csürhét.Erre mi a válasz.
Bontsuk le a kerítést.
Lehet vki ennyire HÜLYE?
Vonáról meg kiderült,hogy milyen jó az iszlám.
Zsigerből utálja az ember az iszlámot,amit meg nyugaton tesznek,ki is kedvelné ezeket a retkeket.
Persze nincs az a pénz,ami elég volna.Mondjuk azt amit az gondol aki a pénzt adja.Midegy hogy a hazát is elárúlják,pénz a zsebbe,és minden rendben.
Jól írta a pécsi egyetem egy professzora.
Látja a fidesz lopásait,nem szimpatizál velük,DE a mostani választáson nem ezt kell szem előtt tartani,hanem a hazát,a népet,a kúltúránkat.
Sohasem gondoltam volna,de felvetődött bennem,hogy ha elmegyek szavazni talán a fideszre szavaznék.
Azt kell megérteniük az ellenzékieknek,hogy a disznó sem örül annak amikor ölik,és mi sem akarunk ebben a helyzetben lenni.Épp eleget láttunk nyugaton,és had ne feledjem,mi a saját kárunkon tudjuk,milyen szép a multi-kulti.

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 11:18:42

@enpera:
A vicc amúgy az, hogy a baloldal jelenleg tényleg a parlamentbejutásért küzd, és valószínű néhány pártjuk be se fog jutni, szerencsére...

Netuddki. 2018.02.19. 11:21:28

@Carlo72: Anyád picsáját voltál te maszopos! Mindig is a tolvajfideszre szavaztál, úgyhogy nem kell a rizsa!
Azt hiszed bevesszük? Mikor osztották ki a nickedet a kubatovék, he?

"Carlo72 0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.01.05. óta tag."

Netuddki. 2018.02.19. 11:23:42

@CM2131: Itt a másik ostoba hülye. A tolvajfideszed miatt fog tönkremenni az ország, te nagyon ostoba, te!

"CM2131 0 bejegyzést írt és 209 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2008.05.21. óta tag."

nnnnnnnn 2018.02.19. 11:24:59

szia!
én amit tudok megteszek. a választás reggelén ülünk az autóba a családdal, megyünk a nagymamáért, a feleségem szüleiért, és mindannyian akik szavazóképesek a családban, szavaznak a fideszre.

Netuddki. 2018.02.19. 11:25:28

Különben, a faszom se kíváncsi ezekre az ostoba, pártközpontból nyomott fidelitasos hülyegyerekekre!

Ha tényleg nerteleníteni akarnál blogger, kibasznád innen őket, mint macskát szarni! Már, ha nem a kattintásra hajtanál...

Netuddki. 2018.02.19. 11:26:43

@nnnnnnnn: Egészségedre, csak terjesszétek! Legalább majd az is elmegy szavazni aki nem akart idáig, csak nem a tolvaj fideszedre.

freemanowe 2018.02.19. 11:32:16

@Berelhetoreklamfelulet:
légyszi add meg a boltod címét, én is szeretnék szinte 1-2 évvel ezelőtti árakon vásárolni...sőt lakást is szeretnék akkori áron bérelni/venni - egye fene még az akkori hitel magasabb kamatát is bevállalom mellé...

haXXor 2018.02.19. 11:36:41

Hát nem tudom eldönteni, hogy az Origo v az Index (v blog.hu szekciója) a nagyobb agymosó hazánkban :D Élmény oda is meg ide is feljárni.

simonpali 2018.02.19. 12:03:24

@Behajtó70: "Nem tudom már, hogy ti vagy az illegális bevándorlók nagyobb ellenségei e a hazának. "Segítek : a "ti" a helyes válasz.

egyjózsi 2018.02.19. 12:06:07

@DFK: Akár jogos is lehetne. Nem az ellenvéleményt kifejtőkről szóltam. DFK, arc nélkül, CM2131, stb... Az ellenvéleményt kifejtőkkel lehet érdemben vitázni. Veletek nem. Ti nem a blogra reagáltok, annak téziseit cáfoljátok, hanem behánytok valamit. Te akár kivétel is lehetnél, mert amit írtál, az valós probléma. Bizony, bonyolultabb lesz kormányozni, ha sokszínű, s néha egymásnak is ellentmondó ellenzékiek alkotnak kormányt. De. Ha az ellensúlyokat helyreállítják, lesz normális ügyészség, esetleg európai is, ha a sajtó újra szabad lesz, s az emberek nem félnek kinyilvánítani véleményüket, akkor a sokfajta érdek közül ki lehet szűrni a valóst, s meg lehet különböztetni az egyénit, s a közösségit. Tudom, a diktatúrák egyszerű sémája, kiszámíthatósága sokaknak kényelmes. Kádár is az volt. Nekem anno tetszett is, benne éltem, elfogadtam, hittem benne. Nagy a propaganda ereje, főleg ha egy irányból jön, s leegyszerűsít. De ha egyszer kinyílik a világ, s rájössz hogy átvertek, már soha többé nem tudsz hinni a "megváltókban". Jelenleg "vissza a múltba" filmet forgatnak, s veszélyben a jövőnk. Szerintem...

efmint · unalomfilozofiak.blog.hu 2018.02.19. 12:14:39

+888: és senkinek se szegje kedvét a sok lehúzós balfasz egy kaptafára készített sablon panelekből álló troll- komment + nyilatkozat.

egyjózsi 2018.02.19. 12:15:44

@Carlo72: Jó. vérfideszesként, no ez az én véleményem, próbálod logikus keretbe foglalni kétségeidet. Kár, hogy mondataidból kisüt a "kormánypropaganda". Sok bizonytalant, ha vannak itt, s olvassák, bizony át is tudsz verni. Vona, Iszlám, keritésbontók, bennünket elárasztó migráncsok", nos ez nem semmi. Remélem, te sem hiszed el ezt a sok baromságot. mert akkor még vitaképes is lehetnél...

werinter 2018.02.19. 12:24:34

Én egy olyan városban élek, ahol a rendszerváltás óta KIZÁRÓLAG fideszes a vezetés. A polgármester és a sleppje, valamint a parlamenti választásokon is eddig csak a Fidesz tudott győzni.
Nem is azért, hogy leváltsuk, eltakarítsuk ezt a bűnbandát, pusztán kíváncsiságból SEM szavaznék rájuk.
Kíváncsi lennék rá, hogy mi történne akkor, ha most az egyszer vagy a parlamenti vagy az önkormányzati vagy esetleg mindkét választáson NEM a Fidesz jelöltje nyerne.
Pusztán ezért akár az MSZP-re vagy bármelyik "bal"oldali jelöltre szavaznék.
Igazából az esély megvan rá, előző önkormányzati választásokon például a baloldali összefogás jelöltje 31%-ot kapott, a fideszes pedig 47-et. Soha ilyen rosszul nem szerepeltek még választásokon a jelöltjei, mint akkor.
Ebből kiindulva, tényleg megnézném, ha valahogy sikerülne nyernie (valószínűleg ugyanaz a jelölt indulna a Fidesz ellen), mi lenne a maffiapárt válaszlépése?
Új szavazást írnának ki? Csalásra hivatkoznának? Esetleg ők maguk csalnák el a választást? Micsoda káosz lenne belőle nem igaz?
Abban biztos vagyok, hogy ilyen esetben biztosan kimutatná a párt a foga fehérjét...

Bambano 2018.02.19. 12:25:43

@Berelhetoreklamfelulet: "Jóval logikusabb az, ha inkább annyit lopnak amennyit tudnak, aztán ha nem is választják meg őket többet, akkor is jól fognak élni abból a pénzből.": a fidesz maffiával az a probléma, hogy mára minden határon túlmentek. és itt nem csak a lopásra gondolok, persze nyilván az is fájt.

hanem hogy megfojtják az egész országot az őrületükkel. nem lehet úgy bekapcsolni a rádiót, hogy ne viktor elmeháborodása legyen benne. folyton soros, (ki a f.szt érdekel), folyton háború, folyton az ő ócska, 400-500 évvel elmaradt erkölcsi értékrendjének a sulykolása megy. ezeket a módszereket 30 éve letudtuk, vagy azt hittük.

a gyurcsány kormány nem foglalkozott azzal, hogy lelkileg is megtörje az országot. elloptak mindent az utolsó gemkapoccsal bezárólag, de nem volt ideológiai agymosás. nem ültettek csuhás ámokfutókat a közoktatás nyakára. nem volt az, hogy a rádióban olyan mélységű ideológia agymosás menjen, mint most. eleve, volt rádió. komolyan hiszek benne, hogy minden rádióriporter háta mögött egy tekes áll, és ha nem mondja ki minden mondatában 6x azokat a politikai szavakat, amikre kötelezték, ott helyben tarkónlövi.

ilyen még rákosi alatt se volt, hogy kötelező pártutasításra ennyire be kelljen fosni egy rozzant vénembertől...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.19. 12:43:37

@Bambano:

Jaa..

Éppen csak beazonosítahatlan karhatalmistákkal verettek mindenkit aki tüntetni merészel Feri ellen.

Aki mellesleg adócsaló (Fittelina) és közokirathamisító (Nomentana) és anyósa segedelmével privatizált Motim RT-t, ingatlanokat.

Mennyivel jobb lenne már ha ő lopna újra mi ?

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 12:45:05

@Bambano:
Szóval azért a legalja az orbánkormány, mert a rádióban erről beszélnek. Mindezt 2018-ban, amikor a rádió mint média már gyakorlatilag a megszűnés küszöbén van.
Nincs több kérdésem... Nem véletlen nem fog nyerni az ellenzék, egyszerűen retardáltakkal van tele. Nincsenek kézzelfogható érvek, nincsenek célok, egyszerűen orbán = rossz, minden amit csinál rossz, le kell váltani és jó lesz!

Bambano 2018.02.19. 12:49:31

@Rettegek mert ballib vagyok: sokkal. fletó nem akart ideológiai háborút vívni velem a nappalimban.

@Berelhetoreklamfelulet: "Szóval azért a legalja az orbánkormány, mert a rádióban erről beszélnek": a mérték, a mérték. csak erről, folyton erről, és semmi másról. minden egyéb gondolatot el akarnak nyomni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.19. 12:52:08

Mivel a választások már nem tiszták és nem szabadok, az előbbi 3 pont hiábavalósága miatt +1 dolog:

Menjél kifele min. két-háromszázezer, meg másik három-és négyszázezer többedmagaddal az utcára és terekre tüntetni, és nem hazamenni! Adj hangot annak, hogy ebből elég volt!! Te nem ilyen országban akarsz élni!

Rég bebizonyosodott: Orbán csak az erőből ért. A netadó ellen hatalmas tüntetéseket látva meghátrált. Erre a megfelelő nagyságú ellenerőre lenne szükség mindenkor és minden alkalommal. Hol volt ez a tömeg, amikor zajlott az egypárti alaptörvénykezés a "Tisztelt Ház"-ban?! Hol volt ez az erő, mikor csaló mód készültek megváltoztatni a választási játékszabályokat? Vagy amikor bedarálták a közmédiát, megszüntették a Népszabit vagy kinevezték újra Polt Pétert, a hű pártkatonát legfőbb ügyésznek??! Szartunk rá! Azt hittétek, és azóta is azt hiszitek, ezek nem is annyira fajsúlyos dolgok, hogy attól még lehet nyerni az ellenzéknek.

Hát lófaszt, mama! Ezek azok a sarkalatos dolgok, amelyekkel Orbánék bebetonozták magukat, méghozzá évtizedekre.

Mivel leválthatatlanok, a hatalmat meghátrálásra kell kényszeríteni. Legalább 6 éves csúszásban vagyunk vele. Előbb rendszerváltás, és utána kormányváltás! Fordítva sajnos nem fog menni.

freemanowe 2018.02.19. 12:58:55

@Berelhetoreklamfelulet:
nem akarok kampányolni senki mellett...de 12 éve először látok pártprogramot valakiknél: ez a momentum. Kézzelfogható, részletes, kidolgozott. Lehethogy a srácok egy "világmegváltósörözés" mellett írták, de van, létezik, el lehet olvasni = vannak kézzelfogható érvek és célok, csak az egyoldalú médiabirodalomban nem jutnak el a tömegekhez... (mint írtam, nem kampányolni akarok, lehet itt dobálózni mindenféle cimkékkel - múltkor már valaki leballibsizett is, azon marhajót nevettem :D - csak amellett érvelek, hogy attól még, mert valaki nem informálódik teljeskörűen, még lézik ez-az ebben a szép nagy világban...)

s 2018.02.19. 13:00:58

Más tervem van. Hagyom a fideszt beledögleni a saját szarába. Egyébként az ellenzéki politikusok lelkesedése is több, mint visszafogott. Nem véletlen. A kutya fasza sem akarja ezt a szart tologatni, amit a fidesz nyolc év alatt idefosott. Tehát választóként semmiképpen sem szeretnék nagyobb lelkesedést mutatni, mint az ellenzék meghatározó politikusai, akik viszont inkább kimaradnának ebből az egészből. Véleményem szerint a fidesz nem választások útján fog a hatalomtól búcsút venni. Ők ezt már elintézték maguknak és ez csak a teljesen hülyéknek nem nyilvánvaló. Keményebb forgatókönyvek lesznek. A fidesz beleragadt a hatalomba - vesztére. A saját meneküléséről elfelejtett gondoskodni. Arra pedig az igazi demokrácia pont jó lett volna.

s 2018.02.19. 13:03:03

@Behajtó70: Ne töprengj ezen! Te magad vagy az.

s 2018.02.19. 13:08:04

@Berelhetoreklamfelulet: Sejtettem, hogy a probléma nem a politikusokkal van ebben az országban, hanem a választókkal. A hozzászólásod olvasása után viszont már biztos is lehetek ebben.

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 13:10:05

@s:
Így van, igazad van.
Ez az egyetlen logikus lépés, hogy megmutassuk az orbánmafiának. Nem ellenzéki összemelegedésre kell szavazni, nem is közös jelöltre, a fideszre KELL szavazni.
NEM szabad hagyni, hogy kibújjanak a felelősség alól. Hatalmon KELL tartsuk őket, had dögöljenek bele a saját maguk által 8éve tologatott szarba!!

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.19. 13:16:24

@Republic Forever!:
Igen a netadó ellen kimentek, mert az egy olyan dolog volt, amivel sok ember nem értett egyet.
De a kormány váltás csak egy szűk, de annál jóval hangosabb réteg célja, ezért nem is képesek pár száz embernél több megmozgatására.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.19. 13:23:54

@s: "Más tervem van. Hagyom a fideszt beledögleni a saját szarába."

Sajnálom, de ki kell ábrándítsalak.

Orbánék választásokon soha nem fognak megbukni. Mégpedig azért, mert leválthatatlanná tették magukat.

Egyrészt felettébb precízen megakadályozták, hogy velük szemben bármikor is képes legyen felállni egy min. 50+1%-os többség, másrészt 20 év komótos agymosásának hála, minimum kétmillió szavazójuk mindig lesz, akikkel a jelen választási rendszerben kétharmados többséget tudnak szerezni.

Ezek az agymosottak egész egyszerűen mindent megbocsájtanának Orbánnak. Még egy esetleges jövőbeni államcsődöt is, vagy ha épp' kiderülne róla, hogy pedofil. Kétmillió, kétmillió-párszázezer szavazattal borítékolhatóan újabb és újabb kétharmad.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.19. 13:27:46

@s: Szóval ezek még egy újabb gazdasági válság esetén, zuhanó forint, emelkedő kamatok, de még egy államcsőd esetén sem buknának meg. Szerintem...

dunántúli gyerek 2018.02.19. 14:01:20

A problema csak az, hogy a ballib butasag erosen kiszamithato, s ezert 10 eve csak reagalni tudnak. Meg zsugorodni.

dunántúli gyerek 2018.02.19. 14:07:19

@Republic Forever!: Tiszta hulzek a zemberek hogy megbocsatjak Orban jovobeli allamcsodjet, amit azok vizionalnak akik a multban mar bizonzitottak hogy masra sem kepesek mint az allamcsodre.

ha nem? ha de.

Bambano 2018.02.19. 14:14:56

@dunántúli gyerek: már reagálni se tudnak... azt, hogy az mszp nem akar nyerni, akkor lehetett tudni, amikor megnevezték a választási kampányfőnöküket: Hillert.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.02.19. 14:36:01

Hiába minden.
Mi akik Soros és Nils Muiznieks (EU Tanács emberi jogi biztosa) feltétlen hívei vagyunk, tudjuk hogy kategóriákkal lehagytuk törzsfejlődében a Fidesznáci barmokat.
magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus

Tudjuk hogy a migránsok menthetik csak meg az országot, és a gender tudományok napi ötszöri tanítása az általános iskolákban.
Mert az ország csak úgy menekülhet meg, ha a magyarok kipusztulnak, és átveszi helyét a tiszta, becsületes önmagunk, azaz a Homo Sorosensus-ok XXI. századi modern példányai !

A többiek kipusztulnak.
Ez az evolúció és ez ellen semmit nem tehettek !

simonpali 2018.02.19. 14:43:36

@egyjózsi: Hát nem érted!?Többek közt ez az óriási probléma veletek, hogy van képetek a jelenlegi állapotokat Kádár Magyarországához hasonlitani.Elfeledkezve arról az aprócska tényről, hogy Orbán most áprilisban 1990 óta immár 8 adszor méreti majd meg magát OGY választáson.És akkor még nem beszéltünk az egyéb megmérettetésekről. Szerinted Kádár rendszerében is igy volt?

simonpali 2018.02.19. 14:50:52

@dunántúli gyerek: Ez valami eleddig ismeretlen dunántúli nyelvjárás, melyen írogatsz?

egyjózsi 2018.02.19. 15:06:07

@simonpali: Csakhogy én nem ezt mondtam. Kádár rendszeréhez nem hasonlítottam, azt mondtam, nekik hittem először, s utoljára. Hasonlóság persze van. De nem a rendszerben, hanem annak az Orbán-hívő tagozatában s kádár népében, s a körötte sertepertélő kádertömegekben. Ja, vannak választások. Mondok neked valamit: Lengyelországban anno többpártrendszer volt választásokkal. S mi lett a vége? Kis történelem... De nem fárasztalak. Azt írod, Orbán megmérettette magát s meg is méretteti. Korábban igen, vállalta. El is bukta kétszer. Igaz meg is nyerte legalább annyiszor. Az utolsó vereségnél rájött, nem jó a tisztességes megmérettetés, mert az nem csak neki kedvezhet. Azóta a kétharmadával, - amit te és a hozzád hasonlóan gondolkodók, s nem Gyurcsány adott neki- , átalakította a rendszert. Azóta ne beszéljünk megmérettetésről...

Gerolsteiner 2018.02.19. 15:15:45

És mit tegyen az, aki nem akar kormányváltást?

konrada 2018.02.19. 15:24:09

@Republic Forever!:
Nyugi van! Az MSZmP-t is elküldtük a p.csába, pedig nekik 40+4+8 évnyi kőkemény agymosási időszakuk volt.
...a fideszt is elküldjük majd, ha nem az MSZmP lesz a másik oldalon a lehetőség....

egyjózsi 2018.02.19. 15:34:25

@Rettegek mert ballib vagyok: Ha tüntetésnek nevezed azt a randalírozást, a város szétverését, a TV székház felgyújtását, hát lelked rajta. A többi a Feri adócsalásáról, s okirat hamisításáról jó duma. Már annak, aki ezt megeszi. Nektek. Élj ebben a tudatban, s rettegj, mert vezíredet ha nem választásokon, mert azt nehézzé tette, hát anélkül, de a népharag el fogja söpörni. S aztán, ha tömegek lesznek az utcákon, majd lelkesedhetsz újra, mint 2006-ban...

BéLóg 2018.02.19. 15:41:05

Azt kell hogy mondjam, rohadt unalmas valóban ez a geci demokráci, ahol az alakíthat kormányt, aki a legtöbb szavazatot kapta. Ez egy LÓFAX rendszer, már rég a történelem szemétdombján kéne lennie!

Kell egy SZAKÉRTŐI TESTÜLET, amelyik megmondja, mi az IGAZSÁG és ki a legmegfelelőbb arra, hogy kormányozzon. Ide KIZÁRÓLAG ngo-kat szabad beválasztani és az persze alap hogy liberális és SJW harcos legyen, vegánpok és zöldek külön előnyben. Azok közül is csak olyanok, akik mögött megfelelő TŐKE áll, tehát a számlájukon milliók vannak, EZ biztosítja hogy ők teljesen függetlenek.

Ők azután a leadott szavazatokból KIJELÖLIK azt a modern, haladó, migráncspárti, kalergi terv támogató, stb. pártot (egyet vagy kettőt), akiknek ÁT KELL venniük a hatalmat.

Ez itten kérem a jövő megoldása.

s 2018.02.19. 15:45:13

@Republic Forever!: Az egyáltalán nem biztos. Amikor pénzre megy a játék, hirtelen mindenki kiokosodik. Főleg azok, akiknek a faszával lekaszálni készülnek a csalánmezőt. Csak figyeld!

s 2018.02.19. 16:33:15

@Republic Forever!: "Orbánék választásokon soha nem fognak megbukni. Mégpedig azért, mert leválthatatlanná tették magukat. "

Mintha pont ezt írtam volna én is. Nem?

nem várt fordulat 2018.02.19. 16:46:46

gyűlölöm a fideszt, tuti ellenük fogok szavazni, meg nem mondom még kire, annyira gyatra a választék de!!!

Egyrészt úgy látom, sikerült feltalálnod a langyos vizet, semmi újat nem mondtál az első ponttal.

A második és a harmadik ponthoz: bármikor, egész évben beszélgethetsz a szüleiddel, barátaiddal ezekről a dolgokról, reménykedve, hogy tudnak értelmes diskurzust folytatni még ellentétes álláspontok esetén is.

De az, hogy valaki elmegy szavazni és kire szavaz, mindenkinek a magánügye, egyéni döntése.

Bolshevik 2018.02.19. 16:56:49

@freemanowe: Jó ötlet lenne, majd ha lesz egy rendes ellenzék. Sajna úgy van, hogy a mostaniak is korruptak, csak még el is basznák. Akkor inkább maradjon az a korrupt, amelyik legalább nem bassza el.

Bolshevik 2018.02.19. 17:00:06

@Republic Forever!: "Ezek az agymosottak egész egyszerűen mindent megbocsájtanának Orbánnak. Még egy esetleges jövőbeni államcsődöt is,"

Értem, tehát van 2 oldal
az A oldal már csinált államcsődöt
a B oldal még nem, bár 8 éve ezt halljuk hogy de mosmá' mingyá'

de a B oldalra szavazók a hülye zombik, mert azok biztos megbocsájtanák az államcsődöt :D

Bolshevik 2018.02.19. 17:01:07

@nem várt fordulat: "gyűlölöm a fideszt, tuti ellenük fogok szavazni, meg nem mondom még kire, annyira gyatra a választék "

:D

Bolshevik 2018.02.19. 17:07:44

@Realista77: "miért most épp szeritned merre tart az ország ?"

Tőled is kérdem, nem uncsi még így 8 év után is azzal riogatni, hogy hamarosan itt a csőd?

Bolshevik 2018.02.19. 17:12:14

@Duplaxiii: "Szóval ki is a legkevésbé rossz?"

"mert olyanok a világ dolgai, hogy amikor valami kedvezőtlen esemény elől menekülsz, más hasonlóba botlasz; a bölcsesség abban rejlik, hogy a kellemetlenségek közül a kevésbé bántót vegyük kedvezőnek"

(Machiavelli)

simonpali 2018.02.19. 17:17:51

@egyjózsi: Józsi bá, van egy rossz hírem: nincs olyan választási rendszer, amiben a maszop-dk és csatolmányai vagy a jobbik-lmp páros a jelenlegi támogatottsági adataikkal gyoztesek lehetnenek.Amiről te beszélsz, az a tisztán arányos választási rendszer, amelyben koalíciós kényszer lenne még a fölényesen győztes pártok számára is, hosszas politikai bizonytalansággal.Épp a 2014es OGy választás utáni időközi választások mutatták, meg, hogy a fidesz igenis megfingathato ebben a választási rendszerben is.Ja, hogy ehhez legalabb 2 millió stabil szavazó kellene?Ugye ez a követelmény igy nem alkotmányellenes?

rockjano 2018.02.19. 18:57:13

ha a Fidesz győz pláne 2/3-al nem is lesz többet választás...csak ennyi a tét más semmi...

Bambano 2018.02.19. 20:34:29

@simonpali: igen, a kádár rendszerben is pontosan ugyanígy volt. a párt megvédte az embereit akkor is, ha loptak, mint állat, a választásokat minden esetben elcsalták, a nép sora rosszul ment.

ott az volt a módszer, hogy a szavazólap úgy volt megírva, hogyha nem nyúltál hozzá, akkor automatikusan a párt jelöltjére szavaztál. hozzányúlni csak a szavazófülkében volt praktikus, de annak a bejáratát elállta a párttitkár. pont úgy, ahogy az országos választási iroda bejáratát állták el a focihuligánok.

most, hogy a hozzászólásod miatt kicsit belegondoltam, egyre inkább látszik, hogy a kádár-viktor hasonlat hibátlan.

egyébként viktor indult már egyéniben? mert ekkora pártnál országos lista éléről bejutni a parlamentbe azért nem annyira nagy teljesítmény.

Bolshevik 2018.02.19. 21:20:35

@rockjano: ja nyilván, majd négy év meg ötven nap múlva visszajössz ide bocsánatot kérni?

egyjózsi 2018.02.19. 21:33:28

@simonpali: Kétfordulós választás. Ilyen egyszerű. Anno, Orbán is így győzött. Akkor ment el vacsorázni Torgyán Józsihoz. Amúgy meg nem azt mondtam, hogy ebben a rendszerben a Fidesz legyőzhetetlen. Csupán a pálya nehezített. No és a megmérettetésre mikor áll ki Viktor. Senki még a köreiből sem vállal nyilvános vitát. Hagyjuk, mert mindenki látja, akinek szeme van, s hallja, akinek füle van, Viktor már régen csak nektek beszél. Ti még, úgy kétmilliónyian hisztek neki. Nektek bármit mondhat, s bárminek az ellenkezőjét is. S uralkodik a nevetekben, s hivatkozik a népre, nemzetre. Galád, hazug ember, s ha győz ismét, az Isten mentsen meg benneteket is. Romba fogja dönteni ezt az országot.Jó asszisztálást hozzá...

dunántúli gyerek 2018.02.19. 21:42:26

@rockjano: végül is még csak 2 fidesz 2/3 után vagyunk....

Na majd most aztán télleg bevezetik a duktatúrát.

dunántúli gyerek 2018.02.19. 21:45:14

@egyjózsi: Nem ezen kéne rugózni, hanem azon hogy van még 6 millió másik választópolgár a fidesz 2 millióján kívül.

2fordulós választásról meg álmodozni lehet de nem úgy tünik hogy az ellenzék mostanában 2/3ot kap, pedig az kéne a választási törvény átírásához.

Bolshevik 2018.02.19. 21:54:14

@egyjózsi: "Galád, hazug ember, s ha győz ismét, az Isten mentsen meg benneteket is. Romba fogja dönteni ezt az országot."

Ezt még csak 8 éve hallom, de most már tényleg tuti mindjárt így lesz, gondolom a GDP növekedés meg fizetések növekedése ennek az előszele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.19. 21:56:53

Jelöld be a szavazólapon az összes ellenzéki pártot ill. jelöltet, ez a tanácsom. Így egy helyett mindjárt tucatnyi szavazatod lesz, míg a birka fideszeseknek továbbra is csak egy-egy.

Az ötlet nem az enyém, de szerintem zseniális.

Bolshevik 2018.02.19. 21:59:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Úgyvan elvtárs! A legszélesebb körű összefogásra kell szavazni! MINDEN PÁRTOT, AMI NEM A FIDESZ, BE KELL IKSZELNI! Így valósul meg a legnagyobb összefogás, és így lehet leváltani a fideszt!

Terjesszétek!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.19. 22:01:34

@BéLóg:

" Ide KIZÁRÓLAG ngo-kat szabad beválasztani és az persze alap hogy liberális és SJW harcos legyen, vegánpok és zöldek külön előnyben."

Kifelejtetted, hogy legyen legalább 3 gender-szakos diplomájuk (de véletlenül sem természettudományos!) és maguk is homokosok (bár ez ma már eléggé idejétmúlt, out), transgenderek, leszbikusok stb. legyenek.

Bambano 2018.02.19. 22:31:27

@Bolshevik: igen, a fizetések növekedése az pont a romba döntés előszele. az, hogy hatékonyságnövekedés nélkül, vagyis megalapozatlanul, oktrojáltan fizetést kell emelni, az valóban a romba döntés előszele.

mondjuk annyi hibádzik, hogy nem romba fogja dönten, már rég összedőlt. amelyik országgal ezt a rakás mocskot simán le lehet nyeletni, az társadalmilag halott.

dunántúli gyerek 2018.02.19. 22:36:36

@Bambano: Hát egészséges társadalom márpedig nem cseréli le Orbánt a még szarabb ezerszer kipróbált ellenzékre.

dunántúli gyerek 2018.02.19. 22:42:14

@Bambano: Nem a kormány adja a fizetésemelést, s nem kell adni. Aki nem ad, attól elmennek a melósok ahhoz, aki ad, s akkor a sóherja még annyi pénzt sem tud összeharácsolni mintha adott volna.

Mo-n a 4 millió melósból több mint 3 millió a versenyszérában dolgozik, amire a kormánynak csak a minimálbérrel és az SZJAval van ráhatása. A minimálbéremelésektől nem lett kevesebb munkahely, sokkal több lett.

Azaz mo-n a multik emelik a fizetést, az húzza a többit. S ők úgy gondolják, többet fizetni megéri nekik /hisz máshol sem dolgoznak kevesebbért/. De gondolom te jobban tudod ezt.

Bolshevik 2018.02.19. 22:52:37

@Bambano: "igen, a fizetések növekedése az pont a romba döntés előszele."

Ó. Tehát ha csökkennének a fizetések, akkor az jobb lenne. Akkor azt mondanád, hogy igen, fasza, jó irányba halad az ország, hiszen idén is csökkentek a fizetések.

Itt most egy pár sorban leírtam hogy mennyire kínos ez az érvelés, de kitöröltem. Mert mindegy, mit írok, de tényleg, igazából mindegy, tényleg, akinek ilyen kijön a száján, hogy a növekvő fizetések a bukás előszele, annak annyira, de annyira kurvamindegy.

Na, oké, összeszedtem magam. Hé emberek, hallottátok Bambanot, aki alacsonyabb fizetést akar, az szavazzon a ballibekre, ennyi.

Bolshevik fáradt legyintéssel balra el.

dunántúli gyerek 2018.02.19. 22:58:19

@Bolshevik: Sőt még versenyképesebbé válnánk, ha mi fizetnénk a multiknak hogy nekik dolgozhatunk, imádnának minket.

fizetésemelés rossz! bezzegaszlovákok! kicsit tudathasadásos az ellenzék, de az ő helyzetükben ez érthető

legális 2018.02.19. 22:58:45

Még nem láttam az idei szavazólapot.
Van aki biztos abban, hogy lesz olyan karika, ahol a nemfideszre lehet X-elni?
Ha nincs, akkor sima vízgereblyézés a jelenlegi ellenzéki pártok esélyeit összegezni.
Ha meg van olyan, akkor talán kellen nemDK, nemeszemp is jogos lenne. Ez utóbbi mindent vinne

Bolshevik 2018.02.19. 23:00:55

@legális: Ha nem akarod, hogy a fidesz nyerjen, akkor a legszélesebb körű összefogásra törekedj! Minden ellenzéki pártot ikszelj be! Így lehet a legnagyobb összefogást elérni, így van a legnagyobb esély leváltani Orbánt! :D

legális 2018.02.19. 23:04:50

@Bolshevik: az úgy tudatos selejt szavazat lenne.
Ha csak egy ellenzéki pártra szavaznék az tudatlan.
Nincs más, marad a fidesz...

Bambano 2018.02.20. 00:41:40

@dunántúli gyerek: orbánnál nincs lejjebb.

@Bolshevik: senki nem mondta, hogy csökkenjenek a fizetések. azt mondtam, hogy megalapozottan nőjenek. de nyilván aki kuszaszem unortodox közgazdaság-áltudományában hisz, annak ezt nem fogom tudni elmagyarázni.

egyébként lehet, ez a probléma. hogy kuszaszem ránéz egy excel táblára, és azt látja, hogy paks2 150 millió, oktatás, egészségügy, óvodák 3000 milliárd. annyira nem áll jól a szeme, hogy a sorokat se tudja összerakni.

egyjózsi 2018.02.20. 11:23:40

@Bolshevik: Ja. Erre, mármint a növekedésre szoktak hivatkozni. De ez hova vándorolt? Termelő beruházásba? Vagy a Mészáros Lőrinc féle cégekbe, meg Matolcsy alapítványokba? A növekedés a környező országok mindegyikébe magasabb, mert a recesszió egyenlőre véget ért. S mibül van a növekedés? Annak az EU-nak a pénzéből, amely ellen harcolunk. Ha ez a pénz nem jött volna, a magyar gazdaság negatív fejlődést mutatna Ja, ez nem így megy az M1-en? Meghatározó, és megbízható független közgazdászokat - Bod Péter Ákos, stb, , kell hallgatni, s rájössz: nem csak a Sorosozással, a migráncsveszéllyel hülyíti a Fidesz a táborát, hanem a gazdasági fejlődés mutatói sem azok, melyekre oly büszkék lehetnének. A propagandagépezet a kádári rendszer propagandagépezetét hozta vissza. Ott is a végén jöttünk rá, mi is az a tiszta lap. S öszöd sem volt régen. Előtte a győzelem érdekében nem bontották ki a teljes igazságot, amit aztán Gyurcsány beismert az öszödi beszédben. Hülyíteni bármelyik tábort lehet, ha megvan a vezér-motívum. S a Fidesznél ez minden korábbit felülmúlóan létezik. Ezért lehet sikeres a "démonok" elleni állandó küzdelem. Harc Soros ellen, harc a civil szervezetek ellen, állandó migráncsveszély, s mellette a nemzet összetartójának a képzete. A diktatúrák is lehetnek hosszú életűek. Csak az összeomlásuk tragikus. Ezért lenne jó most, amíg a választás lehetősége adott, elzavarni ezt a mérhetetlenül kártékony bandát...

So No 2018.02.21. 12:37:06

@drbakonyililla:

Szemelyesen beszeltem a nagykovettel is. O azt mondta, hogy probaljam megkeresni az utolso bejelentett lakcimem szerinti onkormanyzatot, vagy a nepessegnyilvantartot...

Amikor megkerdeztem, hogy levelben szvazhatok-e, azt mondta hogy nem...

Akkor most mi az igazsag?

:XD

lüke 2018.04.13. 09:03:43

a képet muszáj feltenni?
a magyar kultúra mázsás kepviselője……

Gerolsteiner 2018.04.17. 11:00:29

@BéLóg: Kikérem magamnak. Rendszeresen tisztálkodom, eredményesen
süti beállítások módosítása